Sok felnőtt tanulóval dolgoztam az évek során.
Az egyikük gyakran keresett meg, amikor a hegedűje annyira elhangolódott, hogy már nem tudta egyedül megoldani. Segítettem neki, néha egy rövid órával együtt. De ami igazán megmaradt bennem, az az, hogy nem akart heti rendszerességgel órára járni. A saját tempójában akart játszani.
Ez nagyon gyakori.
Az óra után jön a lelkesedés — aztán jön az élet. És a hangszer egyre nehezebbnek tűnik.
Ez nem akarat kérdése.
Hanem a tanulás felépítése.
A Fiolskolan azért létezik, hogy ez működjön.
Nem kell tehetség.
Csak egy vágy:
Szeretnék játszani.
A Fiolskolán nem vagy egyedül.
Van struktúra, van irány, és van visszajelzés.
Nem kell mindent előre látni.
Elég a következő lépést megtenni.